Az oldalon jelenleg regisztrációs stop van érvényben!

részletek itt
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!

Ha segítség kell...
Latest topics
» Kivel is játsszak?
Vas. Aug. 18, 2013 8:58 am by Gareth

» Dante (Pokla) lakása
Vas. Aug. 11, 2013 3:12 am by Dante

» Avatar, aláírás
Kedd Aug. 06, 2013 4:36 am by Leah

» * Vienne
Kedd Aug. 06, 2013 3:12 am by Leah

» Könyvtárak - Stanford
Kedd Aug. 06, 2013 2:15 am by Ivy Lockheart

» Amelia Lane lakása
Szomb. Aug. 03, 2013 9:50 am by Amelia Lane

» Walenthyn Bennet lakhelye
Vas. Márc. 24, 2013 10:46 pm by Agrael

» Sakáltanya bár és szórakozóhely
Szer. Feb. 13, 2013 9:37 am by Chris

» Szószaporító
Vas. Dec. 23, 2012 1:55 am by Vienne


Utcák és sikátorok

11 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 10, 11, 12, 13  Next

Go down

Utcák és sikátorok

Témanyitás  Lupo on Kedd Szept. 15, 2009 4:59 am

First topic message reminder :

Kis utca, nagy utca, széles utca, keskeny utca, főút, mellék út és minden egyéb közlekedési célzattal fent tartott beton-, vagy aszfaltsáv, a sikátorokat is beleértve.
avatar
Lupo
Admin - Fődémon
Admin - Fődémon

Titulus : A Gonosz
Kor : 586

Hozzászólások száma : 623

http://charmedrpg.hungarianforum.com

Vissza az elejére Go down


Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Tracy on Csüt. Május 05, 2011 8:25 am

Seth

- De jóval kevésbé barátságos, mint mondjuk egy bokor. *Vág vissza fölényes mosollyal, persze csak szórakozik, hiszen tisztában van vele, hogy sokkal csúnyább vége is lehetett volna ennek a kis balesetnek.
Érdeklődő tekintettel hallgatja végig a másikat, a biciklije mellett állva, kicsit rá is támaszkodva.*
- Na, ha megvan miért szereted, akkor a gondok már nem is számítanak. Egy kutyával is sok a gond mégis szeretjük őket... vagyis én szeretem őket. *Von vállat könnyeden, neki ilyen egyszerű a világ, nem igazán szokott letörni, vagy elkeseredni, véleménye szerint az semmire se jó.*
- Amúgy valami rendőr-szerű vagy? Vagyis... tegeződhetnénk? *Gyorsan jött a kérdés, így sikeresen megfeledkezett róla, hogy magázódnak, de talán nem lesz baj a tegeződésből, lévén nem lehet olyan nagy a korkülönbség kettejük között. Nem is jön különösebben zavarba a kis baki miatt.*
- Hogy én miért is szeretem? Izgalmas. Bár vér nem folyik, de folyton rohanni kell. Meg szeretek biciklizni, amióta vannak emlékeim. A munkaidő is egész rugalmas és nem kell elkomolykodni. Egy kiskosztümben, négy fal között meg is halnék. *Igazán nem kell gondolkoznia a válaszon, ragyogó mosollyal ecsetelgeti az előnyeit a munkájának és szemmel láthatólag komolyan is gondolja. A kis elejtett megjegyzés az emlékeiről meg csak kicsúszott, neki fel se tűnt.*
avatar
Tracy
Boszorka
Boszorka

Titulus : Dreamgirl
Kor : 36

Hozzászólások száma : 93

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Tracy on Szomb. Május 07, 2011 5:30 am

*Bólint a tegeződést és a munkát illetően bájos mosollyal, akkor ezt meg is beszélték. Sose okozott neki problémát az ismerkedés az tény. Amikor aztán a férfi visszakérdez, kissé talán megszeppenve néz a másikra. Most tudatosul benne, hogy így fogalmazott.*
- Igen. Mert azt nem mondhatom, hogy amióta tudok biciklizni, mert nem emlékszem. Tizenhat évesen volt egy kis... balesetem, ami miatt nem emlékszem előtte semmire. *Majd halványan elmosolyodik, de látszik, hogy komolyan beszél. Már jó ideje beletörődött a dologba és nem zavarja.*
- Viszont lassan nekem el kéne tolni ezt vacakot a pizzériáig. A főnököm azt fogja hinni, hogy meglógtam. *Mutat a kerékpárra, amin éppen támaszkodik. Tényleg meg kéne már indulnia.*
avatar
Tracy
Boszorka
Boszorka

Titulus : Dreamgirl
Kor : 36

Hozzászólások száma : 93

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  DorianQuerrack on Vas. Május 29, 2011 11:05 am

*Nyugalmas, de esős este van. San Francisco egyik utcáján csordogálok az álmatag forgalommal, szép Dodge Miradámmal, amely bár öreg, és fáradt, de feltétel nélkül szeretem. Talán ez az öreg tragacs az egyetlen dolog az életemben amit tényleg szeretek. Meg persze a mama, de ő egészen más, tőle sohasem kaptam annyi szeretetet, mint az öreg Dodge-tól! A rádióból Laura Branigan klasszikusa duruzsol, szeretem ezt a számot is.
Az emberek unottan mászkálnak jobbra-balra az esőben, úgy csinálnak mintha hitvány kis életük minden perce olyan rohadt fontos lenne. De mit tudnak ők a fontos dolgokról...
Nekem semmi sem fontos. Csak a küldetésem jár a fejemben, egy percre sem tudom elfelejteni, minden nap, minden órában eszembe jut, miért is vagyok ezen a világon.*~Picsába~* Valami barom nem tud rendesen sávot váltani, és majdnem lesodort az útról. Na ja. Még ez nagyon hiányzott volna.
Miért is jöttem én ebbe a tetvedék városba? Basszus hasogat a fejem. Kellene egy rohadt Kávé...Mama már úgyis rászoktatott, hisz ő is függ tőle, hát függjek énis!
Sok információm van a keresett boszorkányról, képek, infók, stb. Mama ellátott mindennel, de most egyedül vagyok...most először egyedül kell ezzel megbírkóznom.
Szar érzés!! Nincs második lehetőség, nincs újrakezdés. Mi lesz ha nem sikerül? Kurva ciki lenne beégni! Egyre jobban hasogat a fejem, nagyon kell egy kávé...
Hol kezdjem a keresést? Itt vonatozok egy rohadt úton, innen hogyan tovább? Talán kérdezősködjek, vagy valami más módon találjam meg? Megőrjít ez a fejfájás. Meg kell álljak valahol egy rohadt kávéra* ~Hm..talán a KFC-ben megpihenek~ *Lassan beringatózik a Dodge a parkolóba, szinte hallani ahogy a rugók nyiszognak alatta! Imádom!
Az eső továbbra is zuhog, így esernyő híjján beszaladok az ajtón! Minden szem rám szegeződik. Hát igen, nem ilyen belépőre számítottam, pedig az elgondolás jó volt. Az új fekete D&G öltönyömben voltam, és Bugatti cipőben. Ennek hatnia kellett volna, de így elázva inkább voltam roppant szánalmas!*
-Valami érdekeset látnak?-
*Ezek a birkák csak bámulnak, és zabálnak. Igen, eláztam. Ebben mi olyan kurva érdekes? Arrogáns hangom megtette a hatását, mindenki visszanézett a gusztustalan kajájára! Meglódultam a pult felé, ahol egy szőke, roppant eszesnek tűnő tinilány feszített. Vinnyogó hangon kérdezte, hogy mit is akarok valójában.*~ Remek, még egy kib...ott IQbetyár~
-Talán egy kávét lesz szíves!
*Fogtam magam a kis kávémmal, és ledöglöttem egy sarokülőre. Marhára fáj a fejem. Állandóan ez a Bennet jár a fejemben. Meg kell találni, meg kell győzni, meg kell törni! A mama hangja...és nem akar elhallgatni!
A szőke pultoscsaj odacsoszog hozzám, és visítva, meg vihogva próbál rámtukmálni valami büdös csirkehúsos szart!
-Olyan hatalmas kérés lenne, ha békét hagyna nekem?
*A csaj csak tovább magyarázott! Iszonyatosan felment a pumpa, és még a fejem is hasogatott!*
-Szivem tűnj már a picsába innenn!!!
*Óriásit csaptam az asztalra! A szőkeség ilyedten hátrált meg, és közben az egész étterem ismét a pofámba bámult! Ingerülten távoztam a KFCből!!! Még az eső is elállt. Na hál'isten! Kissé zavartan ballagtam az autó felé, hisz kávé ide, kávé oda, az agyam ki akart a helyéről ugrani. És a drága mama hangja egyre csak visszhangzik az elmémben. Beszállok, rágyújtok! Cigaretta, ez az ami hiányzott. Most már relax!~Gondolkodj, gondolkodj~ *Megvan a megoldás! Titokban minden információt felvezettem a PalmTopomba! Mama ellenezte, hogy használjam, de én utálom az idézgetéseket, meg az egyéb bűvös boszorkánykodást!*~Nézzük csak, Bennet! Lakhely!~*Megvan a kis hamis! Belváros. Micsoda pénzeszsák lehet. Már majdnem tövig leszívtam a sárga Camelt, itt az ideje indulni!

avatar
DorianQuerrack
Néhai
Néhai

Titulus : Infantilis romboló
Kor : 35

Hozzászólások száma : 21

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 1:26 am

~ Kell egy kocsi! ~ *A gondolat régóta foglalkoztatott, de mostanra elhatározás lett belőle. Lesz egy kocsim!* - Áh! - *Szisszenek fel, ahogy befordulok a sarkon. Már lassan tíz perce annak hogy próbálok kijutni ebből az útvesztőből. A sikátorok és utcák labirintusa mintha csak arra lenne kitalálva, hogy elnyelje az embereket. Ha démon lennék előszeretettel vadásznék itt és az az érzésem, hogy a feltételes mód helytelen Csodálkozom? Nem hinném... A fájdalom viszont annál megdöbbentőbb. A rögtönzött kötés az oldalamon rég átázott és a vér vékony patakként keres utat magának a bal combom felé.*
*Egy ablak és egy hajléktalan. Önmagában nem veszélyes párosítás, de ha hozzátesszük az elegánsan öltözött jómagamat más a helyzet. Évek óta harcolok démonok ellen és már egy árnyőr ismeretségét is magaménak tudhatom, de arra nem számítottam, hogy egy halandó fog veszélyes sebet ejteni rajtam. Az egész viszonylag gyorsan történt. Az egyik ügyfelemnél voltam, aki direkt rakatta a bejárati ajtót az épület sikátor felőli oldalára művészi megnyilvánulásaként. Én inkább tartom ostobaságnak, de hát nem vagyunk egyformák! Lefelé jövet a lépcsőn, egy férfi ugrott elő alóla és megragadva a bokámat döntött le a lábamról. A meglepetéstől és a rántástól elvesztettem az egyensúlyomat és az fal melletti konténernek támasztott ablakkeretbe zuhantam. Éles fájdalom hasított belém, de a bicskájával felém tartó csöves jobban lekötötte a figyelmemet. Általában nem használom az erőmet emberek ellen, de jelen helyzetemben reflexszerűen lendítettem felé a kezemet. Az előre toluló szél messzire repítette a fickót aki miután földet ért nem mozdult többet. Most már foglalkozhattam magammal. A ripityára törő üveg egyik nagyobb darabja az oldalamba állt. Nem tudtam mit csináljak. Egyelőre nem mertem mozdulni. A telefonomért nyúltam, de pechemre pont ráestem, és most két darabban feküdt a nadrágzsebemben.*
- Na jó; épp elég akciófilmet láttam már! - *Mondtam magamnak megnyugtatásként és gyorsan összeraktam magamban egy tervet. Azt tudtam, hogy ha a sikátorok közt haladok hamarabb elérek a kórházhoz, mintha a másik irányba indulva néhány perc séta után fogok egy taxit és azzal vitetem be magam. Levettem a zakóm és egy nagyobb darabot kiszakítva belőle szorító kötést csináltam a sebre, miután - egy üvöltést elfojtva - kivettem az üvegdarabot az oldalamból. Szerencsére nem ért izmot, így bár nagyon fájt, el tudtam indulni a kórház fele.
*Még szerencse, hogy feketében vagyok! Pedig a fehér öltönyömet akartam felvenni. Milyen röhejesen is mutatnék most... A gondolatmenetet egy újabb sarok szakítja félbe aminek végén megpillantom a főutcát és a túloldalán a kórház hatalmas épületét. Ám a lábam már nem akar tovább vinni.*
~ Sok vért veszíthettem. Talán pihenek egy kicsit.... Igen, csak néhány perc... utána tovább megyek.... Úgyis majdnem ott vagyok...
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 2:09 am


Megint hazaküld! Már megint! Mintha már nem is venné hasznomat, pedig, akármennyire is egoistának és nagyképűnek hangozhat ez a mondat, messze én vagyok a legjobb ápolója, és mentőtiszti ápolója is egyben. Haza küld, mondván, hogy én most amolyan „betegszabin” vagyok, és, hogy hosszú, és nehéz lesz az a folyamat, amit lelki felépülésnek neveznek. Nem tudja senki sem felfogni, hogy a munka az egyetlen dolog, amivel elterelhetem azokat a rohadt gondolataimat? Ha haza megyek nem lesz mit csinálnom, az életemet is meg fogom unni abban a szutykos kis házban, és megint csak órákon át tartó elmélkedésbe, visszatekintésbe, és önmarcangolásba fogok kezdeni. Attól semmi sem lesz jobb! Ő nem tudja, hogy milyen elveszíteni valakit, merthogy mindenféle értelemből elveszítettem… A főnököm semmivel nincs tisztában!
Nővérszobának a mosdójában állva egyenesen a tükörbe bámulok, mintha csak az üveges tekintetemmel be tudnék hatolni az üveg mögé, hogy megnézhessem, hogy mi is lakozik mögötte. Ez annyira irreális! Megengedem a hideg vizet, és párszor megdörzsölöm vele az arcom, majd a kis gyógyszeres fiolámat előhalászva a zsebemből, a markomba öntök a tablettákból egy kisebb mennyiséget, és a fél literes üvegemből kortyolva, egy kis vízzel együtt nyelem le a fehér bogyókat. Nyugtatók. Elkélnek, főleg, ha nem vagyok éjszakai műszakban, és elviekben aludnom kellene otthon, hogy kipihenten keljek másnap. Milyen meglepő, hogy ez soha nem jön össze! Akarom mondani… az óta a bizonyos eset óta nem akar sikerülni. Szánalmas látványt nyújtok az egészen az arccsontomig kinyúló lila karikákkal a szemeim alatt, amik a napok, hetek óta tartó álmatlanságot idézik.
Lerángatom magamról a fehér nővér köpenyt a szoknyával együtt. A kórházi munkaruhámat átváltom a farmeromra, és fehér ingemre, utána pedig… tulajdonképpen már itt sem vagyok. A folyosón úgy haladok végig akárcsak egy lélegző, és dobogószívvel rendelkező élőhalott. A felém közvetített köszönésekre csak sután bólintok, szerintem olyan is akad, amit meg sem hallok. A nővér kartonomat becsúsztatom a recepciós pultra, egy pillanatra sem nézve a recepciós nővér felé. Nem akarok több sajnálatot látni a munkatársian szemében, és arcán sem. Attól semmi sem lesz jobb, és könnyebb sem. A zebrán a körülnézését nélkülözve, haladok át, akárcsak egy bolygó hollandi. Gyalogos zebra, majd csak megállnak, ha nem akkor meg pechem van. Csak tudnám, hogy miért nem a személyzeti parkolóba tettem le reggel a kocsit! A túloldalra érve bevetem magam abba a kis útelágazódásba, ami egy sikátorba torkollik. Reggel is erre jöttem a parkolótól. Ha ezen végig megyek utána már csak pár lépés és… Mi a szar? Nem ártana megfontoltnak lennem, de, ha valaki látszólag igen csak rászorul az orvosi segítségre, nem közelíthetem meg egy pillangókéssel, és arra sincs időm, hogy felmérjem a terepet. Addig vagy 6× elvérezhet.
-Héj, héj, el ne aludjon! – A legjobb este az elvérzéshez közel álló betegek esetében az, ha folyamatosan beszéltetjük őket, ébren kell tartani az ilyen eseteket.
-Mondja el, hogy mi történt! Adaline vagyok, egészségügyi gondozó, mindjárt jobban lesz. – Ja… mindig ezt mondjuk, és minden egyes alkalommal hazudunk. Felelőtlen, gyors munka ez a ruhadarab ott. Igaz, többet, ha akart volna, se tudott volna tenni. Óvatos mozdulattal szedem le a bugyborékolósan vérző sebről az anyagot.
-Mióta van ez így? Ez fájni fog, de próbáljon meg nyugton maradni… - Felhúzom az ingem ujját, és a kezeimet egymásra rakva, már nyomom is rá a tenyereimet a vérző sebre. Szólni kell a kórháznak nagyon sürgősen. A vére lassan, kis dózisban kezd el folydogálni a tenyereim alól.
-Itt a táskám, vegye elő a telefonomat belőle. – Megtenném én helyette szívesen, de, ha nem tartom itt a kezeimet már csak percei lehetnek hátra.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 2:45 am

*A fájdalom enyhül. Már szinte nem is érezek... semmit. Ó, ez így már kétségbeejtő. Nem szabad elaludnom! De ha egyszerűen ennyire fáradt vagyok! Mégis mit tehetnék?*
*Ekkor egy női hang üti meg a fülemet. Kérdez valamit. Legközelebb már közvetlen közelről hallom. Fiatal nő. Adaline... egészségügyi... lesz így... fájni fog... Csak foszlányokat hallok, aztán hangosan felszisszenek. Ez már kellett. A fájdalom józanítólag hat rám. A szememről is elszáll a homály és megpillantom a felettem szorgoskodó lányt. Hosszú hullámos barna haja van. A szemét nem látom; a sebre szegezi amit kezével tart, de így is érzem, hogy folyamatosan vért veszítek, bár már kevesebbet mint eddig.*
*Nyúljak a táskájába. Vegyem ki a telefont és hívjam a kórházat. Milyen egyszerű feladat, de most valahogy nagyon megterhelőnek érzem.* ~ Egy ilyen apró seb mennyire tud vérezni! ~ *A fájdalom valahogy megnyugtat. Érzek és ez a lényeg!*
*Végre megvan a mobil. Tárcsázom a megfelelő számot és a fülemhez emelem, amikor ismerős érzés kerít hatalmába. Egy hűvös fuvallat; belekap Adaline hajába. Nyomasztó érzés...*
- Jajj, ne!
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 3:33 am

Talán azt gondolhatja, hogy nem vagyok normális, hogy egyszerűen elment az eszem, hogy olyan szívességet kérek tőle, hogy nyúljon bele a táskámba, és tárcsázza a mentőket. Elvinném én őt a kórházig, de az ápolónők 40 kilónál többet nem emelhetnek, és mivel én is csak egy hete, vagy még annyi sem, hogy túl vagyok egy traumán, amihez orvosi beavatkozást is el kellett végezni rajtam, nem biztos, hogy,- még, ha csak egy ilyen rövidtávról is van szó-, de bírnám, hogy a túloldalig kísérjem. Pedig ide az én szaktudásom,- ráadásul úgy, hogy egy bukott nővér vagyok, amiről jobb, ha nem is tud-, ide olyan kevés, mint mackó sajtban a brummogás. Ha folyamatosan ilyen esetekbe fogok ezek után botlani, esküszöm istenre, hogy elsősegélynyújtó dobozzal, és infúziókkal, meg vérkészlettel fogok járkálni az utcán a kis táskáim helyett…
-Mit mondtak? – Sürgetem a válaszért, miközben teljes testsúlyommal a kezeimre támaszkodom, hogy nagyobb nyomást fejthessek ki a vérző sebre, így is csökkentve a vérveszteséget, bár, ha ezt túléli, és élve eljut a kórházba, kétlem, hogy ne lenne, majd szüksége vérre. Mégis csak nekem kellett volna telefonálnom. Akkor legalább elmondhattam volna, hogy vérre lesz szükség, egy sebészre, és, hogy készüljenek elő intubálásra is, ha bekövetkezne a legrosszabb, amit rohadtul nem akarok.
-Mondja csak, hogy hívják? – Csupa, egyelőre értelmetlen kérdésekkel fogom az elkövetkezendő pár percben megbombázni a férfit, de muszáj ébren tartanom, és ennek a legjobb módja, hogy folyamatosan beszélek hozzá, és persze, ha ezt ő is meg fogja tenni. Igen, akkor leszek a legboldogabb azt hiszem!
-Van családja? Gyerekek, feleség. – Kezdem el sorolni a lehetséges családtagokat a kérdésemet követően, miközben a rajtam eluralkodó szorongásnak hála úgy hadarok, hogy már én magam sem vagyok tisztában azzal, hogy mit is beszélek. Nem ártana lassítani, vagy legalábbis artikulálni…
-Mindjárt itt lesznek, ígérem! El ne aludjon, különben én magam biztosítom arról, hogy… - Vannak mondatok, amiknek nem feltétlenül kell tudni a végét. Ha agresszívabban, vagyis… ezt nevezném inkább erőszakosnak… nos… ha erőszakosabban beszélünk egy haldoklónak, azzal csak azt akarjuk elérni, hogy küzdjön még, mert igen is van még dolga ezen a nyomorult világon! A mentő autó ismerős szirénái hamarosan fel is hangzanak a kórház mögül.
-Hallja ezt? – Kérdezem fel lelkesülve, miközben bíztató mosolyt küldök felé. Egy hideg fuvallat viszont mindent megváltoztat egy szempillantás alatt. Fejemet felemelve,- kezeim továbbra is ott vannak, ahol kell lenniük-, felgyorsult szívveréssel pillantok körbe, minden egyes kis sötét zugot kielemezve magamnak…
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 4:10 am

*Igazán remek! Nem elég, hogy feláll a szőr a hátamon attól ami közeledik, de még a mentő is most jön, nehogy véletlenül emberáldozat nélkül ússzam meg a napot. Ráadásul ha Adaline megsérül én se sokáig leszek az élők sorában.*
- Totál mindegy van e családom - *Vetettem oda, majd megragadtam az állát és az arcát az enyém felé fordítottam, hogy a szemembe nézzen.* - De ha magának van és kedves számára, akkor fusson innen de nagyon gyorsan. - *A fuvallat abbamaradt, mintha csak elvágták volna, de az érzés megmaradt. Adaline szavaim nyomán ijedten járatta körbe a tekintetét, amikor is az egyik árnyékból előlépett Sybaal, Hess egyik csatlós démona.*
*Magas, vékony, kopasz férfi üveges narancssárga szemekkel. Száján széles vigyor terül el, ahogy végigmér. Teljesen kiszolgáltatott helyzetben vagyok. Egy energiagömb és végem.*
- Hát ennyi volt - *Szalad ki a számon.*
*Ismét felszisszenek, ahogy a lány teste megfeszül és a tenyere még erősebben nyomja a sebet. Biztosan érzi, hogy nem segítség érkezett. Remélem van annyi esze, hogy elrohanjon. Ha nem veszi a lapot és marad: meghal. És mi lesz a mentősökkel? Épp most pillantom meg őket, amint felénk rohannak a hordágyat maguk előtt tolva. Ennyi ember nem halhat meg miattam!*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 4:51 am

Na, most vagy a már lassan egy hete szedett nyugtatók idézik elő belőlem azt az érzetet, hogy ténylegesen figyel minket valaki. Valaki olyan, akinek talán nem igazán kellene, és, aki most marhára nem hiányzott ide nekünk, vagy tényleg igazam van, és az a bizonyos női, hatodik érzékem most sem csal. De akkor ott, azon a délutánon miért nem tudott segíteni? Tessék, megint ugyanoda lyukadtam ki! Verd ki a fejedből legalább erre az időre, hogy mi volt akkor. Itt fekszik előtted valaki, aki akármelyik pillanatban meghalhat, ha nem érnek ide időben a mentők. Vele kell foglalkoznod, nem pedig a halott, meg nem született gyerekeddel!
Igen, ez az! Most nem én vagyok a lényeg, hanem ez a férfi!
A kijelentése viszont olyan erővel mar bele a szívembe, hogy legszívesebben ordítani lenne kedvem, de ez most nem az a helyzet, hogy megengedhessem magamnak, hogy a ködös emlékek beborítsák az elmémet, és elemésszenek! A felül lévő kezemet egy röpke pillanatra elemelem a sebről, akarom mondani arról a kezemről, ami a vért fojtja vissza, és megnyomkodom vele a könnycsatornáimat, minek hála az arcom egy kisebb része vérfoltokkal lesz színezve. A férfi vérével. Ez most nem az enyém, hanem az övé, és rohamosan fogy neki…
-Nincs családom! – Vágom rá, mintha ez bármit is megváltoztathatna. Francba! Ki a hóhért érdekel ez? Az már sokkal inkább számít, hogy… ki az a pasas! Még a gyomrom is felfordul attól a bárgyú, undorító vigyortól, ami a képén van. Mintha csak a tükör előtt állva gyakorolta volna be, hogy minél hatásosabb legyen.
Kék szemeimet összehúzva egy vonallá, kezdek bele az ismeretlen tetőtől talpig való kielemezgetésébe. Amin mégis leginkább megakad a szemem azok az ő íriszei. Elég rendellenes a színük… valami nagyon nincs rendben ezzel a csávóval, és valamiért kétlem, hogy azért jött volna ide, hogy „Occó kínai kütyükkel” kezdjen el kereskedni.
-Takaródj innen! – Szalad ki belőlem, amikor viszont a beteg elharsog egy mondatot valami világossá válik… nagyon is világossá…
-Mi maga? – Kérdezem tőle suttogva, közelebb hajolva hozzá. Ám a teljes felfordulás ekkor jön csak… megjöttek a mentősök, ami azt jelenti, hogy a munkatársaim, és talán mi is pillanatokon belül kokszosra sülünk…
-Gyere ide Jamie, csinálj egy nyomókötést. Nem mozdíthatjuk el innen! – A társam,- egyelőre még élve-, sietősen vált is, és már végzi is a szükséges tennivalókat én pedig véres kezeimet gyorsan és hanyagul az ingembe törlöm, és félelmet nem ismerve a sárga szeműhöz lépek, olyan haragos szemekkel bámulva az ő szemeibe, hogy az már félelmetesnek lehet mondani…
-Nem a legalkalmasabb hely arra, hogy mészárlásba kezdj… - Szűröm a fogaim között, hogy a srácok ne érthessék. És, hogy merész húzás volt-e ez az imént tőlem? Igen… olyannyira, hogy csak most kezd el bennem tudatosulni a tettem. Nagyokat nyeldekelve kezdek el hátrálni.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 5:28 am

~ Ez a nő nem normális... ~ *támad bennem a gondolat, melyet egy másik követ.* ~ ...vagy boszorkány!
*Egy biztos: teljes a káosz.*
*Adaline átad az érkező mentősöknek és Sybaal elé lép és kiabálni kezd vele, mintha azzal bármit is elérne. Gondolom ő is rájött mennyire ostoba ötlet ez és szépen lassan hátrálni kezd. Valami azonban nem stimmel. Mért nem támadt még rám eddig? Talán megvárja míg minden lehetséges szemtanú egy kupacba gyűlik, hogy könnyebb dolga legyen és ráadásul senki se vegye észre? Elég valószínű, az efféle gondolkodás pont rá vall.*
*Sybaal dinasztiájának gyengébb, ám okosabb részéhez tartozik; képességei azonban így is elég erőssé teszik, hogy könnyűszerrel végezzen egy mezei boszorkával, főleg ha az varázstudományával és nem pedig erejével akarja megállítani. De így sem áll össze a kép. Mért pont őt küldték? Más helyzetben nem ellenfél nekem. Követnének? A gondolatra - vagy a vérveszteség miatt érzett hidegre a testemben - összerándulok. Szerencsémre a mentős, aki átvett nagyon jól és gyorsan dolgozik. De nem eléggé! Megoldást kell találnom a vérzés megállítására, mégpedig azelőtt, hogy bárkinek is baja esne.*
*Ismét egy filmes gondolat jut az eszembe. Sokszor láttam, hogy orvosi segítség és megfelelő felszerelés híján kiégetik a sebet. Rendkívül fájdalmas, de hatásos módszer; és a baktériumokkal is végez. Inkább egy örök seb, mint a halál! A mentős dobozára pillantok, ami pont elérhető távolságban van. Egy - viszonylag - gyors mozdulattal egy halom gézt kapok ki belőle és a számba tömöm, hogy legyen mire ráharapnom. A kezem remegni kezd attól, amire készülök. Minden porcikám tiltakozik ellene de muszáj megtennem. Életek múlnak rajta! A mentős kérdő tekintettel néz rám. Eltökélt tekintettel és egy halom gézzel a számban nem mindennapi látványt nyújthatok és lefogadom, hogy fogalma sincs mi fog következni...*
*Nyelek egy nagyot és a következő pillanatban kibillentem az egyensúlyából a mellettem guggoló férfit, és mielőtt társa közbeléphetne a már alig vérző seb fölé helyezem kezemet. Tenyeremből forró levegő árad felé, mely egyre jobban felhevíti azt. Az égett hús szagát nagyjából egyszerre érzem meg a fájdalommal. Szemeim azonnal könnybe lábadnak és szinte átharapom a gézköteget. A két mentős elkerekedett szemekkel nézik mit művelek. Mozdulni sem bírnak a döbbenettől. Jelen pillanatban a legkevésbé sem érdekel, hogy emberek előtt varázsolok.*
~ Nem hagyhatom abba... ~ *Sulykolom magamba, pedig már az ájulás határán vagyok. A verejték jeges folyóként hömpölyög le arcomon. Csak remélni merem, hogy kitartok és hogy Adaline is kitart, amíg végzek. Ha nem, mind meghalunk.*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 6:01 am

Amilyen felbátorodott, és méregtől fűtött voltam, alig pár perccel ezelőtt, most olyan kétségbeesetten és zavarodottan hátrálok, hogy minél távolabbra keveredhessek ettől az… istenverte… eredendő gonosz dögtől. És bár az aurámat a félelem fanyarú szaga lengi körül, ez mégis keveredik valamivel. Valami olyannal, amit úgy hívnak, hogy utálat, megvető gyűlölet. Miért is kellene kedvelnem a démonokat? Minek vannak egyáltalán a világon? Kinek jó, hogy ők tömegestül mészárolják még a tudatlan halandókat is?
Két-három méter az a táv, ami köztem és a semmiből előkerült démon között felfedezhető. És bár még mindig bennem van az a kis „félsz”, ami akkor is volt, amikor rádöbbentem, hogy mit is teszek, de mindezek ellenére mégis olyan kitartóan, és akaratosan nézek a szemeibe, mintha csak hipnotizálni tudnám. De jó is lenne, ha hatással lehetnék rá. Mondjuk… befolyásolhatnám a tetteit, vagy egyszerűen csak… tényleg hipnotizálhatnám. Minden sokkal, de sokkal egyszerűbb lenne!
Egy klónnal mit érek? Ami tudással rendelkezik az körülbelül annyi, mint amennyi nekem is van. Na, jó… talán okosabb abból a szempontból, hogy közelharcban igen csak verhetetlen, de legalábbis nehezen legyűrhető.
Gyors pillantást vetek hátra a sebesült férfira, és a mentő tömegre, majd tekintetem visszatér a narancssárgán izzó szemekhez.
…de úgy, hogy ennyi halandó szemtanú van itt, nem klónozhatom csak úgy, egyszerűen magam, főleg, hogy egyel, talán semmire se mennék. Az összeset fel kellene használnom. Viszont, ha csak úgy hirtelen hat Ada kerülne elő a semmiből, már arra sem foghatnám a dolgot, hogy káprázik a szemük… mégis mivel magyarázhatnám? Harcra készen állok, megfeszült testtel, a démonnal szemben, a bordáim között verdeső szívvel, a kezem pedig,- amire a rajta maradt vér már rászáradt-, a zsebem felé „indul”, hogy, ha a pillangókésre szükség lenne…
De mi ez a szag és sistergő hang? Rosszat sejtve kapom hátra a fejem, egyenesen a férfi felé irányítva a tekintetem. Szemeim ijedten nyílnak tágra mikor is meglátom, hogy mit csinál. Nem, nem szakíthatom félbe.
-Maga idióta! – Kiáltok rá aggodalmasan csengő hanggal, és ekkor…
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 6:37 am

*Adaline észrevette mit csinálok és a kiáltása engem is magamhoz térített, akárcsak a mentős fickókat is. Ha nem szól talán elájulok, de így elkapom a kezem és szaporán lélegezve próbálok visszatérni a jelenbe. A fájdalom azért van hogy figyelmeztesse a testet: baj van. Ilyen magas szinten már nem jelez. Érzem a kínt, de ennél rosszabb már nem lesz.*
*A fiúk nem mernek közelebb jönni, el nem tudják képzelni ki, vagy mi vagyok. Igazság szerint azon sem csodálkoznék ha a saját nemüket nem tudnák meghatározni, és sajnos egyiküknek már nem is lesz rá lehetősége... Artikulálatlan üvöltés rázza meg a sikátor falait; az Ada által Jamie-nek nevezett férfi jelenlétét pedig már csak egy kupac hamu jelzi. A másik mentős falfehérre válva kétségbeesett kiáltást hallatva futásnak ered. Sybaal kezében egy újabb energiagömb jelenik meg. Vajon ezt kinek szánja?*
*Talán jobb nem megvárni. Adaline-nek is ez a gondolata támadhatott ugyanis olyat tett ami egy pillanatra engem is összezavart... de csak egy pillanatra.*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 7:25 am

Annyi időm van csak, hogy az ijedségtől felsikítva, leguggoljak, így az energiagömb,- amit fogalmam sincs, hogy kinek szánt-, szerencsére messziről elkerül, bár nem hiszem, hogy ez túl sokon múlt. Fejemet még így, a földön guggolva is behúzom. Kezeimmel a térdeimre könyökölök, és úgy védem a két karommal a fejem, mintha egy baseball ütővel akarnának rásózni egyet. Belegondolva… ez kicsit azért komolyabb, és életre menőbb játék,mint egy baseballütő. Habár… attól is lehet halálos sérülést szerezni, de szerintem ez sokkal fájdalmasabb lenne. Nem tudom, szerencsére nem volt még benne részem. Bízom benne, hogy ezek után sem lesz!
A mélyről feltörő ordítás azonban azt jelzi, hogy az energia gömb célt talált. Sajnos túl hamar, nem a legjobb személyben.
-Jamie! – Fordulok munkatársam irányába, ám amikor annak a helyén már csak puszta hamut vélek felfedezni, és égett hús szag kezd el áramlani az orrom felé, azonnal az orromhoz kapom az egyik kezem és elfordítom onnan a fejem. Egy újabb halott. Egy olyan ember ismét, akit ismertem, aki talán megint miattam lett oda. Ez már a 3. Egy hónap alatt három ember, akit csak úgy egyik pillanatról a másikra elveszítek. Egy perc se kell ahhoz, hogy a kavargó gondolatok és emlékek uralmuk alá hajtsák az elmémet, és a gyomromnak sem kell könyörögnöm, hogy az itt, eddig bekövetkezett eseményektől felkavarodjon. Számra tapasztva a kezem, kezdek bele valami elfojtott öklendezésbe. Azt a bizonyos rókát szerencsére sikerül visszatartanom.
-Fussatok, gyerünk! – Már nem fékezem vissza magam, ordítok, mint, aki beszorult. A lényeg most nem más, csak a túlélés, és ezt mindenki tudja. A mentősök az utasításomra futásnak erednek, a kérdés, hogy ez mennyit is ér.
-Te alattomos féreg! Rohadt seggfej! – És csak most robban ki belőlem mindaz a feszültséggel vegyített fájdalom, amit egy hónap leforgása alatt szereztem. Idegesen zihálásba kezdek, alig 1 méterre megállva a démontól. Testem körül halványan érzékelhető a feltámadt, kisebb erejű szél fuvallat, amint pillanatokon belül egy klónom lép elő, szintén olyan feldühödötten, mint amilyen én is vagyok. Egy szempillantás alatt a démon mögött terem. Megkocogtatja a pasas vállát, és, ha az megfordul akkora bal, és jobb egyenest kap, hogy csodálom, ha nem akad ki tőle az állkapcsa. Ha jól hallottam, pont csontot talált. És bár tisztában vagyok azzal, hogy ennyitől nem fog kifeküdni, de legalább legyengíthetjük…
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 8:00 am

*Késztetést éreztem, hogy megdörzsöljem a szemem: a semmiből még egy Adaline lépett elő. Sybaal is meglepetten állt a dolog előtt így be is kapott egy két húzós ütést, a kezében tartott energiagömb pedig semmivé foszlott. A mentősök megmenekültek. De a lányok? Velük mi lesz?*
*Egyáltalán miféle varázslat ez? Illúzió lenne? Azt nem hiszem... Egy illúzió nem tudom, okozhat e sérülést. Klón lenne? Hallottam hasonló képességről, de ez még nem garancia rá. Mi van ha egy ikertestvér az illető? A lehetőségek száma nagy; ha ezt túléljük biztosan megkérdezem tőle. Ha túl éljük! A sors furcsa fintora, hogy a nagy boszorkánykeresés közepette pont így akadok össze egyel. Viszont hiába találtam rá egy társamra, előbb ki kell jutnunk a szorult helyzetből. Utána bőven ráérünk bájcsevegni.*
- Adaline! - *Kiáltok oda kissé rekedten, miközben próbálok testhelyzetet váltani. A vérveszteség kiszárított és a mozgás is nehezemre esett; a földön fekve azonban nem igazán tudok segíteni nekik.* - Varázsige és főzet nem sebzi! Csak erővel lehet végezni vele!
*Nem tudtam birtokol-e egyéb aktív ereőt, de boszorkány lévén reméltem, hogy legalább egy tőr van nála. Legalább az esélyeit növelné. Sybaal hamar felocsúdik, így a következő ütést már ügyesen kivédi. Kicsavarja a hasonmás kezét és már ugrik is, hogy a másik lányra vethesse magát. Nem eshet baja!*
- Vigyázz! - figyelmeztetem és kezemmel magam felé intem. Egy kisebb széllökéssel érkezik, ami eltaszítja a démon útjából, így az célt téveszt. Adaline a lábam előtt ér földet, remélem nem ütötte meg magát nagyon.*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 8:48 am

Ada 2,- mert ugyan, mi másnak is nevezhetnem?-, ütésének a sikerességét egy tompa puffanás jelzi. Bár önmagába véve a csaj elég pici,- jeee a genetika és a gének-, és persze így ez által az ökle sem mondható túl méretezettnek, mégis olyan erő lakozik benne, mint hat bivalyban. Erre szokták azt mondani, hogy kicsi a bors, de erős? Nem tudom! Rám még valamiért soha nem használták ezt a jelzőt… A többi, életben maradta mentős, amilyen gyorsan csak tud,- mindnet hátra hagyva maguk mögött, hordágyat, elsősegélynyújtó dobozt, és lélegeztető maszkot is,- a kocsiba ugranak, és hangos, fülsüketítő fékcsikorgásokkal egyetemben pillanatokon belül eltűnnek a helyszínről. Csak nehogy hívják nekem a rendőrséget! Még esélyük se lenne arra, hogy ideérjenek. Már akkor halottak lennének, amikor jelentenék az esetet náluk. Ha mégis kijönnek, akkor… nem, nem akarok több halottat, és halált látni! És nem is fogjuk engedni, hogy még egy bekövetkezzen!
A nevem hallatára egy gyors mozdulattal fordulok hátra, és sürget pillantásokat vetve a férfi felé, hallgatom végig a mondanivalóját. Nem fog rá a varázsige, és a főzet sem…
Fejemet rögvest visszakapom az éppen hadakozók irányába. A démon viszont sajnos nem is olyan borsó agyú, mint amilyennek azt én hittem.
Gyorsam körbefuttatom a tekintete a földön, és lám! A vas elsősegélynyújtó doboz. Termetes egy darab! És bár annak ellenére, hogy a nőgyógyászom azt tanácsolta azután a bizonyos, szerencsétlen eset után, hogy ne emeljek, most még is megteszem, nem is ügyelve az egészségemre.
Egy karnyújtásra van tőlem a doboz, így hát pillanatok alatt hajolok le érte, és meglendítve azt, egy határozott mozdulattal dobom a démon ótvaros képe felé, ami kongó hangot kiadva ütközik a fejével. Ekkor, amikor a klón már adná neki a következő ütést, a pasi kicsavarja a csuklóját, és, mintha csak ölni akarna,- ez hülye hasonmás volt-, felém veti magát én pedig a hirtelen meglepetéstől egyszerűen lecövekelek, fejemet elfordítom, szemeimet összeszorítom, és várom a fájdalmas végső csapást. Egy erősebb széllöketen, és az aszfaltra esésen kívül más azonban nem történik velem.
A földön térdelve, lassan felemelem a fejem, és, ami vagy inkább, aki először a látókörömbe kerül az… a sérült fickó…
-Maradjon itt, ne mozduljon! – Adom az utasítást, és bár kissé imbolyogva, de újra talpon vagyok. Ada 2, ekkor már a zsebébe rejtett pillangókéssel közelíti meg.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 9:08 am

- Ne sértődjön meg de Sybaal nem a maga súlycsoportja - *Mutatok a villogó szemű démonra.* - Inkább azt mondja meg nekem az a másik nő micsoda vagy kicsoda. Talán egy klón? Lesz magának bármi baja abból ha megsérül?
*A kérdezősködést abba kellett hagynom, mert Sybaal egy újabb energiagömböt készült pusztító útjára indítani.* ~Az elsősegélynyújtó doboz az előbb már bevált, hátha beválik most is. ~ *Kezemet meglendítve a felrepülő vastárgy ismét célt talál, de nem elégedem meg ennyivel. Újra és újra hozzávágom az egyébként segítségadásra szánt ládikót, miközben a másik Adaline egyre közelebb lopakodik hozzá. Az egyik utolsó lendítés - ami alulról vágja állba Sybaalt - leteríti. Hátra szaltót vetve esik pofára a betonon.*
*A jelenet akár már mókás is lehetne de az erőm egyre fogy. Teljesen ki vagyok merülve és egyébként sem csokibarna bőröm mostanra leginkább egy vámpíréhoz hasonló. Egyre inkább elgyengülök. ~ Most nem ájulhatsz el! ~ *Utasítom magam. Amíg itt van addig nem!*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 9:31 am

Ameddig még vele szemben térdelek egy olyan figyelmeztetést kapok, amire szerintem magamtól is sikeresen rájöttem. Nem kellene erre emlékeztetnie, így is elég kínos a dolog, hogy a méretemből adódóan elég kevés vagyok némely támadómmal szemben.
-Ha nem mondja, rá se jövök! – Horkanok föl, aztán megforgatom a szemeimet, és ameddig a klónom „elszórakoztatja” azt a Sybaal nevezetű démont, én a lehető leggyorsabban veszem szemügyre a sebet, ami már inkább néz ki egy elfertőződött égési sebnek, mint egy szúrt sebnek.
-Ne, várjon! – Megfontolatlanul vetődöm az elsősegélynyújtó doboz felé, és még időben sikerül elkapnom azt, megmentve a teljes pusztulástól. Ameddig Ada 2, éppen azon ügyeskedik, és azzal vonja el a démon figyelmét, hogy minél hamarabb megpróbálja ledöfni, én remegő kezekkel kezdek el kutatni a meggyepált vas dobozban. Betadin. Ez az, ez kell nekem meg egy kis fájdalomcsillapító.
-Készüljön fel. Vagy csípni fogja, vagy nem. – Nincs idő több felesleges szóra, így is úgy is észre fogja venni, hogy milyen mellékhatással is van a sebre a betadin, amit egy gyors mozdulattal döntök meg, hogy egyes helyeken befedje a sebet.
-Morfium. Szedje be… gyorsan! – És bár normális esetekben, és normális kereteken belül a végletekig türelmes vagyok a rám bízott betegekkel, most még sem engedhetem meg magamnak azt, hogy még babusgassam is, és megigazítsam a nem létező párnáját…
A fél literes vizet kikapom a táskámból, és az orra alá tolom az ezennel tabletta formájában legyártott gyógyszerrel együtt.
-Most pedig itt marad! – Úgy érzem magam, akárcsak a katonaságnál valamiféle őrmester. Hát még neki milyen lehet! A pasik a legtöbb esetben egyszerűen nem bírják elviselni, ha az ellenkező nemből parancsol nekik valaki, de, ha túl akarja élni, akkor képtelen lesz most…
-Nem lesz bajom! – Szólok hátra neki, miután felálltam mellőle. És ezek után figyelmemet már csak is Sybaalnak és Ada 2-nek szentelem, és összehúzott szemekkel koslatom őket, amint a klón,- mintha valami csatakiáltás lenne-, megindul a démon felé, és megsebezve azt, a hátába állítja a kést.
Ekkor az események sorozata újabb fordulópontot vesz, és a démon fejét ért sokszori ütés ellenére,-amit a sebesült férfinak, és az elsősegélynyújtó doboznak köszönhet-, sem futamodik meg, helyette csak, mint holmi felhergelt kan bika, vágja neki a klónt a háztömb falának, és fújtatva elindul felém.
-Segítség! Segítsenek! Valaki! – Kezdek bele éktelen ordítozásba.


A hozzászólást Adaline összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 13, 2011 10:01 am-kor.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Dahlia on Hétf. Jún. 13, 2011 9:39 am

*Csak egy segítség-et hall meg Dahlia, amikor éppen relaxálni próbál az égiek társaságában, de a munka ugyebár előbbre való. Felpattannak a szemei, és már ott sincs, ahol az előbb. Villámgyors teleporttal száguld az egyik sikátor felé, ahol nem ismerős embereket pillant meg, de közben meg csúnya nyomokat, egy kétségbeesett lányt, meg egy oldalon szúrt, és feketéllő férfit. Se szó, se beszéd, a higgadtsága megvan, így pár lépéssel megközelíti őket, és a lányt gyengéd, de határozott mozdulatokkal fejti le a másikról, hogy odaférjen.*
-Ada, nyugodj meg, és menj félre. Walenthyn, te pedig maradj nyugton!
*Adja ki az utasítást, és amíg ámulhatnának, hogy ki honnan tudja a másik védenceinek nevét, addig máris letérdel mellé, és máris a gyógyítói erejéhez nyúl, kezét a férfi oldala fölé helyezi, s máris meleg fény tölti be a helyet, és egy fél perc múlva már csak a rossz emlék marad a helyén. Eztán ledobja a kezét, és még mielőtt távozna, megkérdi.*
-Mit csináltál magaddal Walenthyn?
*Majd ha nem válaszol, akkor a lánytól vár választ, és ha megkapta, még gyorsan elbúcsúzik.*
-Vigyázzatok magatokra! Nem biztos, hogy legközelebb ennyire mázlitok lesz! További szép estét!
*Köszön el, még mosolyog egy sort, és máris visszatér az eredeti helyére, az égiek közé, hogy végre tudjon normálisan meditálni.*
avatar
Dahlia
Fényőr
Fényőr

Kor : 138

Hozzászólások száma : 57

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Hétf. Jún. 13, 2011 10:04 am

*Mintha még nem lenne elég nagy a kavarodás, hirtelen egy nő jelenik meg kékes-fehér fények közepette. Fogalmam sincs ki lehet, ezzel szemben ő nagyon is tisztában volt mi kik vagyunk. Legszívesebben kérdőre vonnám, hogy ki ő és mit keres itt, de egy belső hang azt súgja nincs mitől félnem.*
*A nő közelebb lép hozzánk, majd a sebem fölé helyezi kezeit, melyekből meleg aranyfény árad. A nyugalom úgy terjed szét testemben, mint a forró tea egy hideg téli éjszakán. Leírhatatlan érzés, a fájdalom lassan már csak múló emlék. Néhány pillanattal később már nyoma sincs a halálos sérülésnek, mintha sosem lett volna ott.*
- Te egy angyal vagy - *nézek fel rá kábán és ebben a szent másodpercben gyermeki érzések töltenek el. Kérdésére, hogy mit csináltam, megbabonázva felelek:
- Tulajdonképpen kiégettem a sebet - *és még mindig hitetlenkedve bámulom érintetlen oldalamat. Az erőm is kezd visszatérni. A nő elbúcsúzott, majd amilyen hirtelen jött olyan hirtelen el is tűnik ugyanazon csodálatos fényjelenség közepette.*
*Adaline kiáltása térít ismét magamhoz. A lány a földön fekszik a démon pedig felé tart a sokadik energiagömbbel a kezében. Az elmúlt percek eseményei filmszalagként peregnek le előttem és a fájdalom és csodálat helyét a düh veszi át. Az első a dinasztiából, akin bosszút állhatok. A szél hirtelen támad fel. Szinte sikít a sikátor falai között; a szanaszét heverő tárgyak bele-beleremegnek az erős lökésekbe. Mindketten rám emelik tekintetüket.*
- Hé Sybaal! - *Kiáltok oda eltökélten. Hangom erejét felfokozza a süvöltő levegő és szinte el is tolja a démont.* - Nem ő kell neked! Engem viszont sosem kapsz meg!
*Hatalmas erővel lendítem előre bal kezem: a kitörő szélroham szürke örvényként préseli a falnak a férfit. Lassan közeledek felé, egy percre sem engedve le a kezem. Minden egyes lépéssel erősebben szorítja a falnak a levegő; a bennem lakozó gyűlölet pedig egyre inkább lehűti azt.*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Hétf. Jún. 13, 2011 10:25 am

Utolsó erőmmel kétségbeesetten földbegyökerezett lábakkal állok meg az aszfalton, talpig koszosan, vérrel borítva, mintha csak egy jól sikerült, élethű thrillerből léptem volna elő egyszeriben. A klónom, kitudja, hogy hol van, a lábamnál, mögöttem a földön egy haldokló fekszik, én pedig egy démonnak hagyom, hogy nekem rontson, és kioltsa az életem. Így már legalább az örökmegnyugvás következik, oda kerülhetek, ahol a kicsi is van. Egy kósza könnycsepp folyik végig az arcomon. Azon a vonalon, ahol végig szánkázik, a kosz, és az arcomra száradt vér, hirtelenjében lemosódik. Ekkor ér belém vissza újra az élni akarás, és olyan hangosan amennyire csak a hangszálaim bírják, torkom szakadtából üvölteni kezdek segítségért esdekelve. És hirtelen… szemem sarkából fénycsóvát pillantok meg, amire szinte földöntúli késztetést érzek, hogy fordítsam oda a fejem, és nézzem meg, hogy mi is az. Honnan tudja ez a nő a nevem? És… biztosan ismeri a… Walenthyne? Mi van?
Teljesen zavartan tekintegetek hol az éppen gyógyít fényőr, vagy az egyre csak közeledő démon felé. Az idő hirtelenjében, mintha csak megállt volna, úgy lassul le, ám a nő amilyen hamar jött, olyan hamar tűnik is el. Ez… őrjítő!
És ekkor egy erős rántást érzékelek a hajam tövénél, mire keservesen felsikítok, és rángatózni kezdek, hogy szabadulni tudjak a hajamat markoló kezek közül. Ezzel annál többet, minthogy az eszméletlen klónom mellé repüljek a háztömbnek a falához, nem érek el. Mint valami rongybab, összecsuklott testtel ülök Ada 2 mellett, és igen csak erőltetnem kell az elmémet, hogy ne borítson be hirtelen előttem mindent a fekete sötétség.
Az aszfaltot,- bár feleslegesen-, megmarkolom magam mellett, és émelygéssel küzdve álló helyzetbe tornászom magam. A fal mellett állva, egyik kezemmel megtámaszkodom benne, a másikkal pedig letörlöm a számból kicsöpögő vért, ami a hirtelen csapódás által keletkezett. A homlokomon egy, legalább 5 cm-es vágás is megjelent.
Walenthyne viszonylag gyorsan összegyűjtött erején azonban csak ámulok és bámulok, és kétségkívül semmit nem bírok a döbbenettől hozzáfűzni a dologhoz.
A démon végül nem mozdul tovább. Egyenesen a falhoz préselve áll, mintha csak… megfagyott volna!
Hirtelen felindultságtól vezérelve, dübörgő, mégis imbolygó léptekkel indulok meg a fagyott démon felé, útközben felkapom a vas dobozt, és közvetlen közelről hozzávágom azt.
-Te rohadék! – Hisztérikus kitörésemben senki és semmi nem tud megállásra kényszeríteni. Még egyszer és még egyszer és még egyszer, hatalmas koppanásokat keltve ezzel, ütöm hozzá a dobozt, mintha csak az egész hónap alatt felgyülemlett dühömet, és végtelen keserűségemet ezen az egy, alvilági lényen akarnám kitölteni. Eközben a dühtől már megállás nélkül mossák a könnyeim az arcomat, ám, hogy ezeket elfedjem, minden egyes könnycsepp után, erősen, kegyelmet nem ismerve dörzsölöm meg ingem ujjával az arcomat, tovább mocskolódva ezzel a tettel.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Szomb. Jún. 18, 2011 12:37 am

*Rengeteg düh és fájdalom szabadult fel bennem. A bosszú édes íze gyűlt a számban. Egy pillanatra újra a régi voltam, mintha a múltam rátalált volna a jelenemre. Szemeimet szürke köd borította el és az újonnan támadt erőm a falba döngölte a démont. A süvöltő széltől szinte semmit nem hallottam üvöltéséből. Éreztem, ahogy az érzéseim kiáradnak belőlem és a gyűlölet megdermeszti. Végül leengedtem a kezem. Lassan elállt a szél és a felkavart por is kezdett leülepedni. Néma csend ereszkedett a sikátorra, csak a távolból lehetett hallani valamit a város zajából.*
~ Egy kissé talán elragadtattam magam ~ *állapítottam meg tarkómat masszírozva, miközben Sybaal fagyott testét néztem. Fél méterre a földtől, félig a falba épülve szétvett tagokkal, üres tekintettel, mozdulatlan bámult a semmibe. Narancsszín íriszei most jégkéken ragyogtak zúzmarás szempillái alatt. Eltorzult ábrázata eszméletlen fájdalomról tanúskodott.*
*Néhány másodpercig csak bámultam. Az agyamba akartam égetni a képet, hogy tudjam: az erőm visszatért; a bosszú elkezdődött. Igazából rettegek attól, hogy legközelebb nem leszek képes ugyanerre. Mi lesz, ha nem tudok ennyi dühöt felszabadítani, vagy ami még rosszabb: a bosszú felemészt és a saját erőm végez velem. Mi lesz, ha nem tudom kordában tartani a levegőt? Hány ember halálát okozhatja mindez és már hány emberét okozta az ittlétem? Jamie maradványaira pillantottam, majd szememet körbejáratva Adaline-t kerestem. Már csak egy volt belőlük. Egy, aki most elborult tekintettel, mint egy apró tank indul meg Sybaal felé. Az első tárgyat felkapja, ami az útjába akad és megfékezhetetlenül, könnyező szemekkel kezdi el püfölni a testét, kisebb-nagyobb véres darabokat törve le belőle. Földet érésüket tompa puffanás jelezte.*
*Ez már nekem is sok, de nem állítom meg. Bármi késztette is erre jobb, ha kiengedi minden haragját. Az egyik ütésnél aztán kicsúszik kezéből a vasláda fogantyúja. Az elszabadult „fegyver” aztán felfelé
csapódva letöri Sybaal fejét. A démon teteme ekkor lángba borul és porrá ég minden szétrepült testszilánkkal együtt; Adaline pedig csak áll és fújtat, mint egy dühös bika. Óvatosan közelítem meg. Bár a láda már nincs nála, s elvileg egy oldalon állunk, azért jobb elővigyázatosnak lenni. Nem sok veszélyesebb van egy megveszekedett boszorkánynál, pláne ha nő az illető.*
- Most már vége! – mondom neki gyengéden, biztos távolságból. Részvétet és köszönetet egyelőre még nem nyilvánítok. Előbb meg kell nyugodnia.*


A hozzászólást Walenthyn Bennet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jún. 26, 2011 11:35 am-kor.
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Szomb. Jún. 18, 2011 1:15 am

Elborult elmével sújtok le újra és újra a fagyott testű, látszólag halott démonra. Szemeimet, mint holmi hömpölygő patak, kezdik el áztatni, és már-már marni a sós könnyek. Ez a kellemetlen, maró érzés azonban csak is azért van jelen, mert a szövetekig koszos ingemnek az ujjával dörzsölöm a szemeimet kíméletlenül, két ütés között, mintha csak ezzel akarnám büntetni magam, amiért három embert is elveszítettem, csak is a saját hibám miatt. Az egyik ráadásul egy olyan személy volt, aki még azt sem tudhatta meg, egy rövid kis időre sem, hogy mi is az az élet, és az élni akarás. Talán jobb is így neki. Nem akartam volna neki azt a szenvedést, ami ebbe a világban várt volna rá, egy csonka "családban", hol az apjánál, hol pedig nálam, az anyjánál tartózkodva, és még ezek mellé azzal is számolnom kellett volna, hogy bizony valamennyit mindenképp, elkerülhetetlenül örökölt volna abból a mágiából, ami bennem is megtalálható, és már évszázadok óta öröklődik a család női tagjai között. Az utolsó lesújtásomat követően, a démon teste undorító, kisebb-nagyobb darabokra kezd el lassacskán szét esni, mint amikor a fagyasztott húst kiveszed a fagyasztóból,egy kicsit vársz vele, hogy felmelegedjen, aztán pedig darabokra kezded el szeletelni. Megrökönyödve, vadul zihálva állok a démon porrá égett maradványai előtt, egy bizonyos pontot bámulva, valahol az épület falán, ahol az előbb még a démon is jéggé fagyva állt. Lassan, de tudatosul bennem az előző tettemnek a sorozata, minek hatására elsápadok, és a mellettem a földön, itt-ott behorpadt fém dobozra nézek.
-Meghaltak... megint meghaltak... körülöttem és én itt voltam. - Ejtem ki a szavakat erőtlenül, és artikulálatlanul.
-Meghaltak! - Ordítom bele a sikátor levegőjébe, amit egy zaklatott, hisztérikus, nevetés követ, majd térdre borulok, karjaimmal átkarolom a felsőtestem, és előre-hátra kezdek el lassan hintázni, lehajtott fejjel, szipogva, és szakadozottan zihálva.
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Vas. Jún. 26, 2011 11:45 am

*Adaline összeroppanni látszik. Először halkan, erőtlenül ejti ki a szavakat, majd hirtelen hisztérikus rohamban tör ki. Ugyanazt a szót üvöltve roskad a földre és gubózik be, mint a kisgyerek, aki valami szörnyűséget nézett végig. Tudtam, hogy nem az első ártatlant veszítette el. Minden egyes boszorkánynak meg kell tanulnia feldolgozni ezt. A veszteséget, a barátok és a körülöttünk lévők elvesztésének lehetőségét, mely folyton ott lebeg körülöttünk, elkerülhetetlenül. Meg kell tanulnunk, hogy nem szabad magunkat okolnunk minden egyes haláleset miatt, és hogy a megmaradt életeknek kell örülni, azokat kell megbecsülni.*
- Nem menthetünk meg mindenkit! - *Guggolok le mellé. Karomat a vállára teszem és úgy húzom magamhoz.* - A többieket megmentettük és engem is megmentettél. Nem okolhatod magad. Meg kell tanulnod elfogadni a veszteséget, elengedni a halottakat és örülni a életnek!
*Valahogy érzem, más is van itt. Más is nyomja a lelkét. Valakinek a halála, amit képtelen feldolgozni. És ott van a harag, valaki iránt, aki elvette tőle a szeretett személyt. Nem tudtam, mi egyebet mondhatnék. Inkább csendben maradok és lágyan ringatom, várva, hogy légzése egyenletes legyen. Közben azon jár az eszem mi jön ezután...
A megmenekült emberek olyat láttak, ami felkavarta őket egész életükre, olyat, amit nem képesek felfogni és megérteni, olyat, ami pánikba és tébolyba taszíthatja megviselt elméjüket. Mi lesz velük? Hogyan ússzuk meg és ők hogyan lépnek túl ezen?*
*Ahogy ott ringatom Adaline-t fülemet hegyezve hallgatózok. Várom a felharsanó szirénákat. A rendőrök zihálását, ahogy felénk igyekeznek. A megválaszolhatatlan kérdéseket és a káosz kezdetének hangjait. Ebben a pillanatban nagyon kétségbeesett vagyok és
reménytelennek érzem a helyzetet.*
~ Lelepleződtünk!
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Adaline on Vas. Jún. 26, 2011 10:53 pm

Ahogy visszapörgetem fejemben az elmúlt nem is tudom, hogy hány óra eseményeit, egyszerre tör rám a félelem, kétségbeesés, gyász és a mérhetetlenül nagy undor, és a nehezen visszatartott hányinger is. A visszatartott zokogásom lassacskán egyfajta légszomjat idéz elő, aminek vad, csillapíthatatlan zihálás lesz a kimenetele. A földön való térdelésem, és magam előre-hátra való lassú ringatása, eléri azt, hogy a farmerom a térdemnél fokozatosan, egyre nagyobb és nagyobb lyukat ejtve ott, kiszakadjon. Csak későn veszem észre, hogy már a fedetlen térdemet súrolom hozzá a koszos, vérrel borított aszfalthoz, ami végett mind két térdem lehorzsolódik és lassan, aprócska csíkokban engedni kezdi magából a vért, így már nem csak a démon és Walenthyn vére szennyezi a talajt alattunk, hanem kis mértékben az enyém is.
Arcomon a félelem rejtett jelei látszódnak, ahogy a férfi felé fordítom a fejem, miután ő letelepedett mellém, és beszélni kezd. Nem is fogom fel igazából a szavait, és azoknak a jelentését sem. Szinte el sem jutnak azok az elmémig. Annyira zavaros minden. A legközelebbi dolog amire felfigyelek, az az, hogy már nyugtatóan, és vigasztalóan húz magához. Megadva magam, arcomat belenyomom az ingébe, egyik kezemmel pedig szüntelenül, és erősen markolni kezdem az anyagot.
Aztán a pillanatnyi gyengeségemet követően felüti bennem fejét az ijesztő felismerés, hogy három, halandó szemtanú már mindent tud rólunk, és a rendőség is már úton lehet. Fürgén kihámozom magam Walenthyn karjai közül, és a hajamba túrva, egyik kezemet csípőre téve kezdek el járkálni, megoldás után keresve.
-El kell tűnnünk innen. Itt van pár méterre a kocsim egy parkolóban. - Jut eszembe a legésszerűbb ötlet, majd oda sietve hozzá szó szerint elkezdem felrángatni a földről.
-Siessünk! Majd utána kitaláljuk, hogy mi legyen, de itt nem maradhatunk. Kérlek!
avatar
Adaline
Boszorka
Boszorka

Titulus : Varázsklón.
Kor : 29

Hozzászólások száma : 172

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Walenthyn Bennet on Vas. Jún. 26, 2011 11:21 pm

*Adaline kezdte megadni magát. Hozzám bújt és úgy szorította a ruhámat mintha az élete múlna rajta, majd hirtelen elengedett és olyan képet vágott, ami leginkább az enyémre emlékeztetett. Abban a pillanatban neki is leesett, oda a titkunk.*
*Idegesen, csípőre tett kézzel kezd el járkálni fel, s alá megoldás után kutatva. Nem hiszem, hogy bármilyen agyafúrt ötlettel elő tudnánk állni azok után amin most végigmentünk és szerintem időnk sincs rá.*
*Ekkor előttem terem és kétségbeesetten mozdulatokkal rángat fel a földről.*
"-El kell tűnnünk innen. Itt van pár méterre a kocsim egy parkolóban. - *Mondja, miközben abba az irányba próbál húzni, amerre valószínűleg a jármű parkol.* - Siessünk! Majd utána kitaláljuk, hogy mi legyen, de itt nem maradhatunk. Kérlek!"
- Várj egy percet! - *Rántom ki a kezem szorításából.* - Nem hagyhatjuk így itt a helyet! El kell tüntetnünk a vérnyomokat!
*Hogy hogyan? Fogalmam sincs, de nagyon remélem, hogy Adaline ismer erre egy varázsigét.*
avatar
Walenthyn Bennet
Boszorka
Boszorka

Titulus : Az Utolsó Léghajlító
Kor : 30

Hozzászólások száma : 239

Vissza az elejére Go down

Re: Utcák és sikátorok

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

11 / 13 oldal Previous  1, 2, 3 ... 10, 11, 12, 13  Next

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.